Honvéd tornáról a Honvéd Kórházba - Látogatóban az irányítónál

Honvéd tornáról a Honvéd Kórházba - Látogatóban az irányítónál

A finisébe érkezett a junior csapatunk felkészülése. Az Országos Junior Bajnokság debreceni selejtezője előtt egy héttel a Honvéd tornán vett részt a csapat.

Az a csapat, amelyből hiányzott Tóth Richárd, aki agyhártyagyulladás miatt kénytelen lesz kihagyni várhatóan elég hosszú időszakot a bajnokságból. A torna után a társaság együtt meglátogatta Ricsit a Honvéd Kórházban, és sikerült végre mosolyt csalni az arcára.

Eredményeink a Honvéd junior (U18) tornán:

Vasas - ELITE Basket Törökbálint 94-41

Alba Fehérvár-ARSC-DKKA - ELITE Basket Törökbálint 74-60

Szarvas Gábor: A tornán mutatott teljesítményünk nagyon gyenge volt. Egyedül Máriás Geri hozta azokat a dolgokat, amiket elvárok tőle. A két mérkőzés 8 negyedéből csupán 1 volt értékelhető. Azt gondolom, ennek ellenére a torna elérte számunkra a célját, hiszen mind a Vasas mind a Fehérvár olyan nyomást gyakorolt ránk, amivel szembesülhetünk majd Debrecenben is. Az utolsó héten átbeszéljük ennek ellenszerét, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy továbbjussunk. Nagyon fog hiányozni Tóth Ricsi, de ő érte is küzdeni fog a csapat.