Megkezdődött a Decathlon-ELITE Basket Mini bajnokság

Megkezdődött a Decathlon-ELITE Basket Mini bajnokság

Jó hangulatú, izgalmas mérkőzásekkel megkezdődött a Decathlon-ELITE Basket Mini Bajnokság, amelyet idén a 2004-2005-ben születetteknek rendezzük.

Az első fordulóban az a három csapat vett részt, akik most kezdtek el kosárlabdázni, és nekik egy ilyen verseny, mérkőzés még újdonság.

Régen nem látott létszámú csapatok és szurkolók töltötték meg újra a Budakeszi Széchenyi Iskola tornatermét.

Mind a három mérkőzés jó hangulatban, sőt nagy-nagy izgalomban zajlott le. Már az első fordulóban kialakult egy izgalmas meccs a Budakeszi-Bálint Márton találkozón, ahol a rendes játékidőben egyenlő volt az állás. Szabályaink szerint hosszabbítás nincs, hanem a félidőben bedobott több büntetővel győzött a Bálint Márton Iskola, és ezzel megynerte az a bajnokság első fordulóját.

Maximális dicséret a megjelent gyermekeknek, hiszen végig harcosan, nagy küzdelemben játszottak, helyenként meglepetésszerű játékelemeket használva.
Dicséret illeti a szülőket,  akik végig sportszerűen szurkoltak, segítették a saját, sőt a másik csapat játékosait, és megértették azt, hogy a jövőben ezekben a csapatokban játszó gyermekek csapattársak lesznek.

A mérkőzéseket felnőtt keret tagja, a junior és U23-as csapat erőssége, Tóth Richárd vezette, az órát és jegyzőkönyvet fiatal lány csapatunk tagjai kezelték.

Gratulálunk a megjelenteknek, decemberben folytatjuk!

Eredmények, fotók ITT találhatók.