Serdülőink megkezdték a bajnokságot

A Serdülő Országos Bajnokság első fordulójában a Simon János Sportcsarnokban léptek pályára fiataljaink. Bár sajnos két vereséget könyvelhetünk el, a második meccsen majdnem sikerült a győzelem.

Országos Serdülő (U14) Bajnokság alapszakasz:

Az első mérkőzésen a Kiss Lenke KS volt az ellenfelünk.

Kiss Lenke KS - ELITE Basket Törökbálint 80-48 (23-14, 16-9, 19-10, 22-15)

statisztikai lap

Harcosan kezdte csapatunk a mérkőzést, amely a Pajer-Czere-Gonda-Keresztúri-Walde ötössel lépett pályára az első negyedben. (5. perc 12:8.). A negyed hátra lévő perceiben a Kiss Lenke Ks csapata kihasználta hibáinkat és növelni tudta előnyét. (10.perc 23:14)

A második negyedben a Fillinger-Szabó-Vajda V.-Vona- Kollár ötössel álltunk fel. Kollár Doma hősiesen vállalta a játékot a csapatért, egy betegség után lábadozva is játékra jelentkezett, és lepattanóival, szerzett labdáival segítette társait. (20. perc 39.25)

A második félidőben nagyon sok szép megoldást láthattunk csapatunktól támadásban, és védekezésben egyaránt, azonban ez most csak a tisztes helytállásra volt elegendő. (Végeredmény: 80:48)

A torna harmadik helyéért a Megyeri Tigrisek ellen léptünk pályára.

Megyeri Tigrisek - ELITE Basket Törökbálint  67-65 (9-31, 13-12, 20-7, 17-16)

statisztikai lap

Fantasztikusan játszottunk az első negyedben. Pajer- Czere- Gonda- Keresztúri-Kollár ötös egyszerűen lejátszotta negyedbeli ellenfelét. Pajer ontotta a kosarakat, a többiek sorra szerezték a labdákat, lepattanókat. (10. perc: 9:31)

A második negyedben kicsit megváltozott a játék képe. A Fillinger-Szabó-Vajda-Walde-Vona volt ekkor pályán. Egészpályás letámadásra váltott az ellenfél, ami ellen becsúszott egy pár hiba, de a szünetben még nálunk maradt az előny. (20. perc: 30:42)

A harmadik negyedben az addig jól működő letámadás mellett maradt az ellenfél, és a negyed végére sikerült ledolgozniuk a hátrányukat.

Az utolsó negyed igazi gigászi csata lett, 1-2 pontnál nagyobb különbség nem volt a csapatok között. A legvégén a Megyeri Tigrisek csapata tudott megtartani 2 pontot az előnyéből. (Végeredmény: 67:65)