Szilveszteri kosárbuli 2015

Szilveszteri kosárbuli 2015

Hagyományainknak megfelelően idén is megmutathatták a szülők, rokonok és edzők a fiatal játékosainknak, hogy hogyan csinálják az igazi profik...

2015.12.31. Budakeszi Széchenyi Iskola

Az év utolsó napján három rangadó várt fiatal kosarasainkra.

Az esemény Budakeszin, december 31-én délelőtt 9 órától zajlott. A pontos menetrend a következőképpen nézett ki.

9:00  Gyermek (U12) + ELITE Lányok U14 - Szülők/Rokonok/Edzők

10:30  Serdülő (U14) - Szülők/Rokonok/Edzők

11:30 Kadett/Junior (U16/U18) - Szülők/Rokonok/Edzők

Tradicionális szilveszteri játékunk programja:

Idén is nagyon szigorú és könyörtelen volt a Szülők csapata. A Gyermek csapat azonban nem hagyta magát. Először óriási hajrával sikerült kiharcolniuk a hosszabbítást, majd főként a nálunk nevelkedett, idén már az MTK csapatát erősítő lányoknak köszönhetően végül 70-68 arányban sikerült nyerniük.

A Serdülők ellen már az NB1-es csapatunk több játékosát, valamint a felnőtt csapat edzőit is be kellett vetnie a Szülők csapatának, hogy egy végletekig kiélezett meccsen, kis különbséggel ugyan, de a felnőttek győzhessenek. Ehhez persze nagy szükség volt a felnőtt csapat vezérszurkolójára, Dajka Lacira, aki szinte hibátlanul célzott... (57-60)

A záró találkozó presztízs csatát hozott. Szülők közül itt már csak a legbátrabbak mertek beállni, őket egészítette ki a felnőtt Csapatból Boinitzer Dávid és Bihari Máté, valamint az ELITE Basket három legjobban dobó edzője, Molnár Tamás, Bódi Ferenc és Szarvas Gábor. Mindhárman megmutatták, hogy még bőven lenne keresnivalójuk a parketten is. Volt itt minden, kosáreső, triplazápor, zsákoló bemutató és némi trash-talk (piszkálódás) is. A végjátékban a fiatalok át is vették a vezetést, de a legvégén Tamás bácsi tripláira már nem volt válaszuk. (88-94)