U11: Elkezdtek játszani az Elefántok

A Budaörsi I. számú Általános Iskola diákjaiból álló csapat, az ELITE Elefántok lejátszották első két mérkőzésüket. A csapat teljes keretét 2005-ben született gyerekek alkotják.

Országos Kenguru (U11) Kupa - Budapesti régió

ELITE Elefántok – BKGDSE  14-16

Első mérkőzésünket egy nagyon szimpatikus csapat ellen játszottuk. Kosárszegény mérkőzésen az elején lévő­ megilletődöttségünkből fakadó hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni a mérkőzés végéig. A mérkőzés folyamán fokozatosan javult a játékunk minősége így sikerült egy szoros végjáthoz eljutni de ekkor nem tudtuk kihasználni a meglévő helyzeteinket. Szoros mérkőzésen a végén koncentráltabb ellenfelünk megérdemelten nyert.

FKE/A – ELITE Elefántok  52-14  (0-20) 

Az ellenfél csak hét játékossal jelent meg a mérkőzésen, számunkra a pályán elért eredmény fontos ezért ezzel egy pillanatig sem foglalkoztunk. Az ellenfél magasabb és rutinosabb játékosokból állt. Az első félidőben még tudtunk koncentrálni valamilyen szinten és megmutatni valamit a kosárlabda tudásunkból. Ez a koncentráció elfogyott a félidőt követően. Emellett az ellenfél játékosai is elfáradtak és nem igazán akartak védekezni, így egy fura játékkép alakult ki. Támadásaink során könnyedén végigtudtuk vezetni a labdát a gyűrű közeléig, de ekkor fáradtságunk miatt már nem tudtunk jó megoldásokat választani. Védekezésben amennyire csak tudtuk és bírtuk igyekeztünk megnehezíteni ellenfelünk dolgát.

Tokodi Ildikó: Most, hogy átestek a gyerekek a „tűzkeresztségen” így majd valamivel nyugodtabban tudnak a következő fordulóban játszani. Ennek ellenére, hogy első Kenguru Kupa mérkőzése volt a csapat nagy részének, mégis bátran mertek játszani. A vasárnap is tapasztalható, csapatunkra jellemző erős küzdeni tudással és jó kedvvel kell szembenéznie minden ellenfelünknek! Ezt a két dolgot mindenképpen megtartjuk!