U11: Ha egy üzlet beindul!

U11: Ha egy üzlet beindul!

Az előző fordulóban két győzelmet szereztek az ELITE Elefántok, így egy csoporttal feljebb kerültek. A mostani két mérkőzésükön egy nehezebb csoportban is folytatták a megkezdett sormintát.

Országos Kenguru (U11) Kupa - Budapesti régió

Budafoki Kölyök Békák – ELITE Elefántok  17-41 (2-4, 8-9, 3-4, 2-11, 2-13)

Teljes létszámban 12 harcossal vártuk az első mérkőzést, miután mindenki leküzdötte a Tüskecsarnok útvesztőit és odatalált a pályához. A pályával az első negyedben csak ismerkedtünk, sokat csúszkáltunk és nem igazán találtuk támadásban a formánkat. A második negyedben sajnos védekezésben is többet hibáztunk, de a második félidőre a kezdeti megilletődést legyőzve támadásban és védekezésben is jelentőset javultunk. A csereként beálltak is sokat hozzátettek a játékunkhoz és így többen pihenőt tudtak kapni a következő mérkőzésre gondolva.

ELITE Elefántok – MTK Budapest  31-25 (8-5, 8-6, 4-3, 5-3, 6-8)

A két mérkőzésünk között egy mérkőzésnyi szünetünk volt, ezt az időt az előtérben töltötték a gyerekek kicsit elszakadva a kosárlabdázástól. Jó volt látni, hogy mennyire összeállt a csapat és mindenki megtalálja már a közös hangot a csapattársakkal. A mérkőzés előtt láttuk, hogy az ellenfél zömében idősebb és jóval magasabb lányokból áll. Szerencsére már nyertünk ilyen mérkőzést, így most nem volt olyan nagy megilletődöttség a csapatban. 4-0ás „rohanással” nyitottunk és ezt a különbséget végig tudtuk tartani. Nagyon koncentráltan és agresszívan játszottunk a mérkőzésen nem igazán hagytunk lehetőséget az ellenfélnek kibontakozni. Személyi hibák számában 14-3ra „győztünk” és ezzel a harcossággal nem igazán tudott mit kezdeni az ellenfelünk. Egy nagyon jó csapatot, szoros mérkőzésen tudtunk felülmúlni és sok tapasztalatot szereztünk a jövőre nézve.

Gáthy Gergely: Köszönöm a Szülőknek, hogy teljes létszámban tudtunk részt venni a mérkőzéseken! A csapat céljai nem változtak, szeretnénk a Kenguru Kupában minél több tapasztalatot és győzelmet szerezni, az ELITE házibajnokságát a Decathlon kupát pedig megnyerni! Ideális két meccset tudtunk játszani, mert sokat tanultunk és még győzelmeket is szereztünk.