U11: Újra lendületben a Rínók

U11: Újra lendületben a Rínók

A Kenguru Kupa ötödik fordulójában az ELITE Rinók néven induló, többségében 2004-es születésű gyermekekből álló csapatunk két nagyon szoros csatát nyert meg.

Országos Kenguru (U11) Kupa - Budapesti régió

ELITE Rínók – Budai Kisvizslák  42-36 (18-8, 8-8, 4-7, 8-6, 4-7)

A nemrég elkészült, gyönyörű Tüske csarnokban játszhattunk ezen a hétvégén, ami különösen lelkesítően hatott ránk. Ebben a szép környezetben semmiképp sem akartunk vesztesen távozni a parkettről. Nagyon jól kezdtünk, Pajer Máté zseniális megoldásaival 18-8-ra el is húztunk az első negyedben. Ellenfelünk nem adta könnyen magát, lány csapathoz méltóan, nagyon keményen játszottak és igyekeztek kihasználni rendkívüli magasságbeli fölényüket is. Azonban végre nem voltunk ijedt gentlemanek, felvettük a kesztyűt és egy szoros végjátékban győzni tudtunk.

JKC-FKE/A - ELITE Rínók  26-38 (3-16, 6-2, 8-6, 7-6, 2-8)

Talán még sosem fáradtunk el ennyire az első mérkőzésen, mint most. Ennek ellenére újból villámrajtot vettünk, és a félidőre is tartottuk a 10 pont körüli előnyünket. Az utolsó negyed előtt már látszott, hogy teljesen kimerültünk, fel is jött az ellenfél 6 pontra, de egy utolsó rohanással sikerült megszereznünk a győzelmet.

Bihari Máté: Nagyon örülök, hogy két ilyen szoros mérkőzést játszottunk, mert ilyenkor látom igazán, hogy mire vagyunk képesek nehéz helyzetekben. Mindenképp a lelkes és egyre fegyelmezettebb védekezésünket emelném ki, ma (is) ez döntött a javunkra. Büszke vagyok a Csapatra, a szülőknek pedig köszönöm a remek hozzáállást!

Hajrá ELITE!

Stáb: