U12: Most csak egy sikerült

Szombat reggel mi játszottuk a Tüske csarnokban az első meccset, így mindenki egy kicsit álmosan kezdett. Célunk az volt, hogy a maximumot kiadjuk magunkból, ez sikerült is.
 
2016/2017 - U12-es bajnokság - Budapesti terület – 2. forduló
 
MAFC Heisler - ELITE Basket  43-71 (10-19, 12-17, 5-4, 6-18, 10-12)
 
A MAFC ellen nagyon szervezetten játszottunk, sokat lépett előre a csapat a csapatjátékban, és emellett mind a két ötösben voltak játékosaink, akik jól 1-1-eztek. Mindenki a megbeszélt szerepet hozta, és végül egy sima győzelmet arattunk.
 
ELITE Basket - Vasas Amazonok  54-73 (9-11, 20-15, 8-9, 4-25, 13-13)
 
Volt egy meccs pihenőnk, amit mi ki is használtunk arra, hogy az ellenfelünket megnézzük, készüljünk.
Mivel a bajnokság vegyes rendszerű (nem értek vele egyet), így a Vasas lányokkal kellett játszanunk. A lány csapatok általában szervezettek, pontosan játszanak, és meglepően erőszakosak. Ez most is így volt. 
Jól kezdünk, és még vezettünk is az első félidőben.
 
Sajnos a védkezés szabályt szerené a szövetség erővel a csapatokra kényszeríteni (ezzel sem értek egyet), de a játékvezetők hol egyoldalúan ítélik meg, hol sehogy sem, így természetesen kialakul a káosz, és a mérgelődés a pályán. Nálunk ez a harmadik negyedben történt meg, ahol megsérült egy játékosunk emiatt, többen pedig kipontozódtak, ami meghatározta a meccs kimenetelét.
 
Molnár Tamás - Karskó János: Gratulálok a csapatnak, mert a megbeszéltek szerint játszott. Sokat léptünk előre támadásban, még a befejezéseken kell javítanunk.
Meg kell tanulnunk nehezített körülmények között is higgadtnak maradni, és kezünkben tartani a meccset.
Tovább lépünk, és készülünk a folytatásra! Meg szeretnénk nyerni a csoportunkat legközelebb!