U14: Hiányzókkal is nyertünk kettőből egyet

Csapatunkat a sérülések, betegségek, síelés olyannyira megtizedelte, hogy már-már a kiállás is veszélybe került. Így is sikerült megnyerni a második meccset.

Regionális Serdülő (U14) Bajnokság

Alba Regia SC - ELITE Basket Törökbálint  86-53 (22-12, 27-14, 15-13, 22-14)

statisztikai lap

ELITE Basket Törökbálint - RADO KSE  95-50 (21-11, 20-20, 26-12, 28-7)

statisztikai lap

Molnár Tamás értékelése:

A sok hiányzó miatti izgalom, bizonytalanság átterjedt a csapatra is, akik az első mérkőzésen leginkább csak testben voltak jelen. Kihasználhattuk volna azt, hogy az első meccsen nem kellett két ötössel játszanunk, de mi inkább csak kerestük magunkat, nem voltunk csapat, és rengeteg helyzetet kihagytunk. Ezen a meccsen csak Venci volt a pályán, aki egy személyben tartotta a csapatot. A vereség elkerülhetetlen volt, de ekkora biztos nincs a különbség. Remélem a visszavágóra tudunk készülni, leginkább csapatként edzeni, és akkor talán a mérkőzés képe is más lesz.

A második meccsre felébredtünk, és már az öltözőben a megbeszélésen is motiváltabbnak éreztem a csapatot. Gratulálok a csapatnak, hogy egyik meccsről a másikra ennyit tudott előre lépni, illetve, hogy engem is megleptek ezzel a változással. Itt két ötöst kellett kreálnom, ami nem volt egyszerű, és emiatt a Marcira, és Fenyőre nagy teher hárult, hiszen végig kellett játszaniuk az első félidőt. De a csapat végre csapat volt, és mindenki a maga teljesítményét, amit kértem tőle hozzátette, aminek egy sima győzelem lett a vége.

Gratulálok a megjelenteknek, és ahhoz, hogy engem is meglepve, sokat változtatva tudtunk győzni!