U14 L: Bizonyítottak lányaink a megye bajnokságban

U14 L: Bizonyítottak lányaink a megye bajnokságban

A vasárnapi fordulón​ lány csapatunkból mindössze 8-an tudtak megjelenni betegségből, illetve más okokból kifolyólag, de így is sikerült megszereznünk az első győzelmünket ebben a bajnokságban.

Megyei Serdülő (U14) Lány Bajnokság

Dunaújvárosi F. DSE - ELITE Basket Törökbálint  63:73 (12:15,18-27,17-14,16-17)​

A négycsapatos tornán​ a Dunaújvárosi Főiskola DSE együttesével csaptunk össze. Hosszú küzdelemben, biztosan uraltuk a mérkőzést. Darvas Dóra 32, Szűcs Lala 20, Szabó Réka 14 pontja biztosította az előnyt. Védekezésben Alexa, Vígh Petra, Molnár Juli voltak a csapat hasznára. 

KKS Leány - ​ELITE Basket Törökbálint  63:57 (14-9,14-16,8:13,17:5,10:4)​

A második meccs rögtön követte az elsőt, a pihent, 12 fővel megjelent KKS Leányok ellen. Ahhoz képest, hogy mennyire elfáradtak a lányok az első meccsen, gyorsan felszívták magukat. Nem törődtek sem a túlerővel, sem a magassági fölénnyel. Elzárásokból, indításokból bátran dobtunk, bár már több volt a kimaradt helyzet. Azért ezen a mérkőzésen is szórtuk a kosarakat, Darvas Dóri 18, Lala 19, Szabó Réka 9, Zágoni Petra 6 pont. Ezen a meccsen védekezésünk sokkal fejlettebb szintre lépett. Sokszor volt a sikeres csapatvédekezésből szerzett labda, Zágoni Petra, Vígh Petra, és Juli révén. Külön feladatot kapott Nagy Cecília, és a betegségből felépült Alexa, amit ragyogóan megoldottak. Sajnos a végjátékban kimaradt büntetők nem segítették a csapatot csak a hosszabbításhoz. A hosszabbításban​ pedig már teljesen elfáradtunk, így sajnos kikaptunk, de jó játékkal, nagy küzdelemben.​

Molnár-Werner Zsuzsanna: Örülök, hogy ezt a nyolc lányt ma ennyi játéklehetőséghez juttathattam és ilyen módon éltek vele. A szememben ma igazi bajnokok születtek. Gratulálok a játékhoz és a sportszerű viselkedéshez! Hajrá ELITE, hajrá LÁNYOK!