U16: Beszámoló a Kadett Országos Selejtező első 2 fordulójáról

U16: Beszámoló a Kadett Országos Selejtező első 2 fordulójáról

Kadett csapatunk 2016.09.10-11-én, Kiskunfélegyházán majd 2016.10.01-02-án, Székesfehérváron részt vett az Országos Selejtező első, majd második fordulójában. Mivel mindkét alkalommal csoportunkban a harmadik helyen zártunk, a Regionális Bajnokságban folytatjuk a küzdelmeket, ahol reményeink szerint ki tudjuk harcolni, hogy januárban újra legyen esélyünk az ország legjobb 16 csapata közé kerülni.

2016.09.10-11 Országos Selejtező Első Forduló (Kiskunfélegyháza)

MAFC/A - ELITE Basket Törökbálint  117-57 (27-15, 22-13, 33-10, 35-19)

Pár hete összeállt csapatunk a szezon első mérkőzését rögtön az ország egyik legjobb csapata ellen vívta meg. Sokaknak ez volt a bemutatkozó mérkőzésük országos bajnoki rendszerben, ugyanakkor a kezdeti megilletődöttség ellenére 16 perc után 37-28-at mutatott az eredményjelző. Innentől kezdve a MAFC kemény letámadása felőrölte ellenállásunkat, és a mérkőzés további részében megmutatkozott a két csapat között egyelőre fennálló különbség.

Szombathelyi Sportiskola KA - ELITE Basket Törökbálint  100-47 (24-12, 31-12, 27-16, 18-7)

A reggeli MAFC vereségből éppenhogy felocsúdva álltunk ki a szintén országos bajnoki babérokra törő, kiválóan felkészített Szombathelyi Sportiskola ellen. A több éve együtt dolgozó, olajozottan működő szombathelyiekkel mi még nem tudtuk felvenni a versenyt, ugyanakkor jó mintát kaptunk arról, hogy hova szeretnénk eljutni.

ELITE Basket Törökbálint - Félegyházi TSI  86-48 (18-14, 27-12, 17-17, 24-5)

A tornát Simon Zoltán jóvoltából minden igényt kielégítően és lelkiismeretesen megrendező hazaiak elleni mérkőzésünk meghozta játékosaink első közös győzelmét országos bajnoki rendszerben. Precízen játszva, fokozatosan építettük fel előnyünket, és külön öröm, hogy az ezen a mérkőzésen nagyobb szerephez jutó 2002-es születésű játékosaink (sőt, Herhoff Gergő személyében egy 2003-as is!) kitűnően teljesítettek.

2016.10.01-02 Országos Selejtező Második Forduló (Székesfehérvár)

Alba Fehérvár/A - ELITE Basket Törökbálint  129-39 (35-9, 22-11, 41-7, 31-12)

Ilyen-olyan okokból többen sem voltak bevethetők kulcsjátékosaink közül, ugyanakkor csapatunk testközelből élhette át azt az intenzitást és fizikális játékot, amivel a székesfehérvári játékosok kosárlabdáznak. Az elejétől egészen a legvégéig ellentmondást nem tűrően letámadó Alba Fehérvár elleni mérkőzés bár nem volt könnyű, mégis olyan tapasztalatokkal szolgált az egész csapatunknak, amelyek nagy hasznunkra lesznek a jövőben.

OSE Lions - ELITE Basket Törökbálint  76-53 (21-16, 19-5, 20-12, 16-20)

Az országos legjobb 8-ba kerülést megcélzó OSE Lions ellen egy kimondottan biztató mérkőzést játszottunk. A második negyedet leszámítva a többi játékrészben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, és fejlődést mutattunk a letámadás átjátszásában is. Ezzel együtt a fizikálisan nálunk egyelőre magasabb szinten álló oroszlányiak maximálisan megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Ezúttal is kiemelendő fiatalabb játékosaink magas szintű teljesítménye.

ELITE Basket Törökbálint - Soproni Tigrisek 67-62 (15-12, 20-20, 21-14, 11-16)

Nagyon fontos volt, hogy ezt a selejtező tornát se zárjuk győzelem nélkül. A fiúk óriási lelkesedéssel, nagyot küzdve játszottak, és törekedtek végrehajtani a tanult (tanulófélben lévő) játékelemeket. Egy fej-fej mellett haladó mérkőzésen a selejtező minden mérkőzésén igazi csapatkapitányként küzdő Szabó Márton vezetésével győztük le a Sopron csapatát, ami sokat jelentett számunkra a nagyobb arányú vereségek után.

Spiriev Olivér: Másfél hónapja kezdtünk el együtt dolgozni a fiúkkal. Egyelőre a csapatépítés első fázisánál tartunk, ugyanis elmondhatjuk, hogy van egy magas létszámú, fejlődni akaró és összetartó csapatunk. Nagyon örülök, hogy a sorsolásunknak köszönhetően az első hat mérkőzésünkből rögtön négyet nagyon komoly játékerőt képviselő csapatok ellen vívhattuk. Számtalan olyan szituációval szembesültünk, amelyek hivatkozási alapként tudnak számomra szolgálni az edzéseken, tehát nem elképzelt, hanem nagyon is valóságos példákat kaptunk, hogy milyen intenzitással és mennyire fizikálisan játszanak az ország legjobb csapatai. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian sokat tanultunk ebből a két selejtező tornából, megértettük az üzenetét, és ez még inkább eltökéltté tesz majd minket a mindennapi munkában.  Nagyon bízom ebben az összetartó és pozitív közösségben, és biztos vagyok benne, hogy még az eddigieknél is nagyobb elszántsággal fogunk minden edzés minden percében azért küzdeni, hogy közelebb férkőzzünk az ország élmezőnyéhez, és egyre magasabb és magasabb szintre érjünk. Az előttünk álló regionális bajnokságban lesz lehetőségünk kiharcolni azt, hogy januárban újra játszhassunk az ország legjobbjai közé kerülésért, mindent meg is fogunk tenni ezért.

A csapat nevében is nagyon köszönöm a kedves Szülőknek a támogatást, a drukkolást, nagy szükségünk van erre a továbbiakban is!