U16: Győzelemmel kezdte Kadett csapatunk a regionális bajnokság alapszakaszát

U16: Győzelemmel kezdte Kadett csapatunk a regionális bajnokság alapszakaszát

U16-os Kadett csapatunk a Regionális bajnokság alapszakaszát a DMTK Haraszti Sasok csapata ellen kezdte meg. A mérkőzés már az első negyedben eldőlt a javunkra, így magabiztos győzelemmel indultunk el azon az úton, amely remélhetőleg a Regionális döntőig vezet minket.

ELITE Basket – DMTK Haraszti Sasok  89-42 (36-10; 11-18; 24-12; 18-2)

Gyors és hatékony támadójátékkal kezdtük a mérkőzést, ugyanakkor a második negyedben lendületünket megtörte az ellenfél védekezésváltása. Mindenki bőven kapott lehetőséget ezen a mérkőzésen, ahol egyetlen játékosunk sem játszott 20 percnél többet.

A mérkőzés külön érdekessége, hogy az ellenfél csapatának edzője az a Trepák Zoltán volt, aki amellett, hogy négyszeres magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa győztes, valamint 45-szörös válogatott játékosként vonult vissza a nyáron, a tavalyi évben felnőtt csapatunkat erősítette, továbbá részt vett az ELITE Basket munkájában edzőként is.

Spiriev Olivér: „Igyekeztem mindenki számára megfelelő játéklehetőséget biztosítani a mérkőzésen. Támadójátékunk sebességével elégedett vagyok, azonban nagyon sok munka vár ránk a védekezésünk rendbetételében. Sokkal harcosabbnak, keményebbnek kell lennünk minden tekintetben. Gratulálok játékosaimnak! Hadd tegyek egy személyes megjegyzést is: nagy öröm volt az általam nagyon tisztelt Trepák Zoltán ellen meccselni, és látni azt a szeretetet, amivel nagyon sok ELITE-es játékos köszöntötte őt és kedves családját újra Törökbálinton. Edzői pályafutásához az egész egyesületünk nevében nagyon sok sikert kívánok neki!”