U11: BLF Torna II. hely

U11: BLF Torna II. hely

ELITE Rinók U11 fiú csapatunk részt vett egy nyolccsapatos tornán a Hanga Ádám Csarnokban. A torna érdekessége egy új számítási rendszer, amely sokkal közelebb hozza a csapatokat egymáshoz, és azzal, hogy egy gyerek csak két negyedben játszhat, még inkább szorossá teszi a meccseket.

Az adott negyedben a győzelem 3 pont, a döntetlen 2, a vereség egy. Így minden negyed egy külön kis mérkőzés. A büntető dobás a végén van, 1 pontot ér, és a döntetlen esetén van nagy jelentősége.

Ez a számítás számunkra is sokat jelentett, mert így a negyedekkel is lehetett taktikázni. Az első napon a csoportmérkőzések zajlódtak, ahol azt a MAFC-ot és Kaszásokat verték meg, akiket a bajnokság során nem tudtunk. Csoport elsőként rögtön a döntőbe kerültünk, ahol a Vasas várt minket.

Számunkra a döntőbe kerülés már óriási eredmény volt, de készültünk a nagy csatára. Ami tényleg nagy csata is lett, és sajnos nem csak a gyerekek miatt. A játékvezetőknek sikerült már a meccs elején feszültségbe kergetni a csapatokat, és megsiratni a mieinket, aki nagyon küzdöttek, de a játékvezetés csak minket sújtott. Az első két negyedet emiatt el is vesztettük szoros csatában, de a második félidőre megkettőztük erőnket. A harmadik negyedet úgy nyertük meg, hogy volt kipontozódásunk, több technikait is ítéltek ellenünk, de így is jobbak voltunk. A mindent eldöntő utolsó negyed is nagy csatát hozott, ahol végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, és felváltva vezettek. A végén több lehetőségünk is volt, de sajnos nem sikerült bedobnunk, így 1 ponttal maradtunk alul.

Nagy gratuláció a csapatnak a megjelenteknek, hogy két napon át küzdöttek! Külön kiemelendő, hogy a büntető dobásokban a legjobbak voltunk, emellett az egyik legkevesebb pontot kaptuk a meccseken. Molnár Tamás lett a legtöbb pontot dobó játékos a tornán, aki egy évvel fiatalabb a korosztályánál, Szabó Jenő lett a csapat legjobbja, és a kiemelem még a szintén egy évvel fiatalabb Ferenczi Jácintot, aki a csapat második legtöbb pontját dobta.

Bódi Ferenc értékelése: Nagyon örülök, hogy egy nagyon rangos és jó színvonalú tornával tudtuk zárni a szezont. Azt gondolom óriási fejlődésen ment keresztül a csapat, amit a mutatott játék hűen tükrözött.
Az csak a hab a tortán, hogy ez eredményességgel is párosult és nagy csatában a második helyet sikerült megszereznünk. Nagyszerű volt látni a gyerekek arcán a győzelem adta mámort, ami egy hatalmas élményt adott minden jelenlévőnek egyaránt. Voltak kiemelkedő teljesítmények, de MINDEN játékosom kivette a részét a sikerből és igazi csapatként tudtuk zárni a szezont, ami a jövőre nézve hatalmas lehetőséget tartogathat számunkra. Azt látni kell, aki rendszeresen látogatja a foglalkozásokat és mérkőzéseken is tud tapasztalatot szerezni, hatalmas változásokon ment keresztül a 8 hónap alatt. Főleg a figyelem és fegyelem az, ami sokat változott pozitív irányba. A küzdelemmel és az akarattal sosem volt probléma, mely elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek.
Szeretném megköszönni a szülők áldozatkész és segítőkész hozzáállását, kollégáim (Molnár Tamás, Bihari Máté, Kis Tivadar, Karskó János) segítségét, mert ez egy közös munka volt.

Csatolt dokumentumok: 
Stáb: