U11: Legyőzték a „mumusaikat” a Rinók

U11: Legyőzték a „mumusaikat” a Rinók

Kenguru csapatunk fiai két szoros győzelemmel zárták le a szezont.

2016/2017 - U11-es bajnokság - Budapesti terület – 8. forduló

Mind a két mérkőzésünket tiszta lány csapatok ellen játszottuk, ami mindig nehéz, mert valahogy mindig egy kicsit óvjuk Őket. Úgy látszik azonban, hogy a szezon végére, a győzelem egyre jobban elkezdte érdekelni a Csapatot, így sikerült ezt a tényezőt kizárnunk.

ELITE Rínók - Vasas Bolhák  42-34

Az első mérkőzésen szó szerint villám rajtot vettünk, Molnár Tamás Jr. és Ferenczi Jácint vezetésével 16-0-ra nyertük az első játékrészt. Ezt az előnyt tartottuk egészen az utolsó negyed közepéig, ahol egy nagy hajrát mutattak be a nagyon ügyes lányokból álló ellenfeleink, de 8 pont előnyünk még a végére is maradt. Szabó Jenőt is ki kell emelnem, mert 5/5 büntetőt, ebből 4/4-et a végjátékban még profi szinten sem mindenki képes bedobni.

 

 

 

 

Kaszás Girls - ELITE Rínók  40-42

A rajttal a második meccsen sem volt bajunk, de főként a félidei rossz büntetőzésünknek köszönhetően elfogyott az előnyünk nagy része. Elmondtam a játékosaimnak, hogy ezt a hibát kizárólag egy remek védekezéssel javíthatjuk ki. Szerencsére megfogadták a tanácsomat, harcoltak, vetődtek, okosan helyezkedtek és bár a végén már alig-alig tudtunk betalálni, három pontos előnyünkből kettőt megtartva egy csodálatos győzelemmel zártuk a szezont.

Bihari Máté: Gratulálok minden játékosomnak. Azoknak is, akik ma nem voltak ott. Körülbelül 20 fős keretből raktuk össze kollégáimmal fordulóról fordulóra azt a 12 játékost, akikre az adott hétvégén számítottunk. Mindenkire szükség volt, ez egy közös siker! A szezonnak vége, de a „munkának” nem. Június közepéig továbbra is edzünk, játszunk, fejlődünk, utána pedig egy kosártábort is szervezünk, hogy a nyári szünetre a lehető legtöbb élménnyel engedjük el a Gyermekeket. Hálásan köszönöm a SZÜLŐK egész éves kitartását, segítségét, bizalmát, valamint köszönöm kollégáim Molnár Tamás és Bódi Ferenc munkáját. Tőlük is rengeteg segítséget kaptam az év során.

Hajra ELITE!!!

 

Stáb: