U14: Ennél több kell

U14: Ennél több kell

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Regionális Alapszakasz, III. forduló

PAFC Basket – ELITE Basket Törökbálint  (96-58)

Az első negyedben nagyon elhúzott az ellenfél, amely erősen megbélyegezte a mérkőzés további részét. Rengeteg hibával játszottunk és dekoncentráltság tükrözte a csapatatot. A második negyedben Kovács Botond révén újra látótávolságon belülre érkeztünk. Ám a dekoncentráltság és szervezetlenség tovább folytatódott a pályán. Az utolsó 15 percben elsőéves serdülő játékosaink kaptak nagyobb szerepet, amelyet kihasználva sok jó megmozdulást és remek dolgokat láthattunk tőlük.

ELITE Basket Törökbálint – BDSE  (96-67)

Második mérkőzésre nem volt vita győzni kellett. Ennek hatására minden játékosunk megtáltosodott. A Budaörsiek egymás után játszották a mérkőzéseiket és ennek ellenére is tudták magukat tartani a félidőig, ahol 42-41-et mutatott a tábla. A második félidőbe fordulva csapatunk mindent beleadott és így alakult ki a végeredmény. Kiemelném a második mérkőzésen mutatott teljesítményéért Ferenczi Marcellt (39 pont) és Kovács Botondot (27 pont).

Tóth András Edző: Gratulálok a PAFC-nak a győzelemhez és a BDSE csapatának is, akikkel egy remek színvonalas mérkőzést tudtunk játszani. Nem tudom hangsúlyozni, hogy nincsen a játékosainknak ideje felébredni a pályán mert ezek a csapatok kegyetlenül büntetnek és egy ilyen mély göndör megpecsételi a mérkőzésünket, amelyből szinte lehetetlen kimászni. Nincs már sok hátra, dolgozunk tovább keményen, hogy megvalósítsuk a közösen kitűzött céljainkat!

HAJRÁ ELITE!!!

Stáb: