U14: Kemény nap

U14: Kemény nap

Nemzeti Fiú Regionális Serdülő Bajnokság, Területi Alapszakasz, 5. Forduló

ELITE Basket – Pilis Basket  68-54

Végig vezettük a mérkőzést és a mi akaratunk érvényesült a pályán. 20 ponttal is vezettünk. Ekkor kicsit lejjebb adtuk az energiánkat, de nem sokáig és kialakult a végeredmény.

Óbudai Kaszások/C - ELITE Basket  84-44

Ezen a mérkőzésen már az elején elhúzott az ellenfelünk, ám ehhez egy kis segítséget is kaptak. Természetesen nem csak ezen múlott a győzelmünk. Dolgozunk tovább keményen.

Tóth András vezetőedző: Egyik mérkőzésen sem fogom szó nélkül hagyni, hogyha játékosaimat bántják a pályán és könnyek között ülnek le a padra a fájdalomtól. Büszke vagyok a srácokra, hogy ilyen körülmények között sem hagyták el a tartásukat és igyekeztek ellenállni a cséphadarásnak. Dolgozunk tovább, hogy a következő fordulón két győzelemmel hagyjuk majd el a parkettet.

HAJRÁ ELITE!!!

Stáb: