U14: Több mint 100 dobott pont az első fordulóban

U14: Több mint 100 dobott pont az első fordulóban

Kora reggel pontosan 10-en találkoztunk a XVI. kerületi Jókai Mór Általános Iskola elött.

Nemzeti Fiú Regionális Serdülő Bajnokság, Területi Alapszakasz, 1. Forduló

Ziccer Ks – ELITE Basket  82-55

A mérkőzést nagyon kemény védekezéssel kezdtük. Ennek meg is volt a gyümölcse a támadásainkban. A félidő után mi vezettünk 27-31-re. A fordulásnál elhúztunk 2 perc alatt 29-37-re, ám ami ez után történt nem hozott sok jót magával. Rengeteg eladott labda, kihagyott ziccer, rossz döntéshozatal. Egyszerűen mindenki visszafeküdt aludni és fejben teljesen elvesztünk, így alakult ki a végeredmény.

ELITE Basket – Budapest Basket/B  120-30

Fogalmazhatnék úgy is, hogy ez volt maga az álommérkőzés. 40 percen keresztül mindenki kihozta magából a maximumot. Folyamatos egészpályás agresszív védekezés, renget kiváló 1-1, tömérdek pontos passz. Az eredménytől függetlenül hajtotta magát mindenki és ezzel dobtunk kerek 120 pontot.

Tóth András vezetőedző: Büszke vagyok minden játékosomra, hogy a második mérkőzésre az első kudarcot elfelejtették és győzniakarással mentek vissza a pályára. Véleményem szerint a mai nap mi voltunk a legerősebb csapat, ha nem aludtunk volna vissza... De ugye a sportban nincsen HA! Dolgozunk tovább keményen!

HAJRÁ ELITE!!!

Stáb: