U18: 50%-os teljesítmény elég volt a győzelemhez - MOST!

U18: 50%-os teljesítmény elég volt a győzelemhez - MOST!

Junior (U18) Regionális Bajnokság

Lassan és álmosan kezdtük a találkozót. Ez inkább a védő oldalon látszott a játékunkban. Az első tíz percben fej-fej mellett haladt a két csapat és a negyed végét egy pontos hátránnyal zártuk. A második játékrészben támadásban igen jó teljesítménnyel rukkoltunk elő.  Juhász Kájusz ekkor tizenhét pontot termelt és a többiek is hozzátették a maguk részét ehhez. A félidőre így már nyolc pontos előnnyel fordulhattunk. A harmadik negyed elején rengeteg ki nem kényszerített hibával játszottak a csapatok. Ebből mi jöttünk ki jobban, ugyanis a védekezésünk ekkor volt a legstabilabb. Ebben az játékrészben mindössze nyolc pontot kaptunk és harminc perc játék után tizennyolc pont volt már az előnyünk.  A utolsó negyedben mindenki játéklehetőséget kapott és láthattunk a srácoktól élményjátékot is.

Újpest-MT/B - ELITE Basket Törökbálint  62-82

Simon Nándor: "Bármennyire is álmosan kezdtük a mérkőzést, két negyednyi magasabb tempójú játék elég volt ahhoz, hogy megnyerjük a találkozót, most!  A csapat teljesítménye azonban nagyon hullámzó volt, főleg a védekezés oldalon voltak figyelmetlen hibák, amelyekből könnyű kosarakat kaptunk. Annak, hogy mindenkit tudtam játszani győzelemnek nagyon tudok örülni!" 

Hajrá ELITE

Stáb: