U18: Győzelemmel kezdtek Juniorjaink a regionális bajnokságban

Junior (U18) Regionális Bajnokság
 

Szentendre - ELITE Basket Törökbálint  67-71

Simon Nándor edző értékelése: "A mérkőzésen lényegében fej-fej mellett haladt a két csapat. Ahogy a hazaiak a fizikális előnyüket ki tudták használni mindig előnyre tettek szert. Ahogy pedig a külső dobásaink betaláltak úgy sikerült a felzárkózás számunkra. A negyedik negyed felénél tíz pontos előnyre tettek szert a hazaiak. Ekkor sorban három triplával partiba kerültünk ismét. Az utolsó két perc nem a büntetődobások diadala hanem viadala volt. Mindkét csapat sorsdöntő büntetőket hibázott, ennél fogva hosszabítás következett. A rendes játékidő után a második hárompontos kísérletet értékesítettük is így beindult a támadás részünkről. Jó kommunikációval megerősített szervezett védekezést produkált a csapat, így mindössze öt pontot kaptunk öt perc alatt. Az utolsó támadásokat türelmesen végigjátszva biztos győzelmet arattunk idegenben."

 
 
Stáb: