U18: Ismét Top16-ban Junior csapatunk

U18: Ismét Top16-ban Junior csapatunk

A veretlenül megvívott országos selejtező után, a 2015-16-os idényt megismételve, az idei szezonban is a Kiemelt Nemzeti Junior Bajnokságban szerepelt U18-as gárdánk, ami pillanatnyilag az ország legjobb 16 csapatát jelentette.

Különösen értékes az eredmény, mert voltak változások a keretben, de a társaság magja (Gonda, Walde, Kálnai, Szabó, Deák-Bárdos) egyben maradt.

A Kiemelt Bajnokság Alapszakaszának keleti csoportjába kaptunk besorolást, ahol ugyanúgy 3 győzelmet sikerült szereznünk, mint korábban és ezzel keresztjátékra kényszerültünk a Top16-ban maradásért. Ellenfelünk az a BLF volt, aki korábban sok borsot tört az orrunk alá, de játékosainkat fűtötte a bizonyítási vágy, amit sikerült realizálni is és ezzel a szép sikerrel már ebben a szezonban is a legjobb csapatok mezőnyében végeztünk. A kérdés csak a helyezésünk volt.

Az alsóházi rájátszásban sajnálatos módon csak egy győzelmet sikerült abszolválnunk, amivel eldöntöttük, hogy ebben a szezonban is a kiemelt bajnokság B döntője jut számunkra. A tornát Sopronban fogják megrendezni, ahol bízunk benne, hogy játékosaink próbálják kihozni a maximumot és hab lenne a tortán, ha korábbi sikeres szereplést meg tudná a csapat ismételni. Ezúton is sok sikert kívánunk nekik.

Bódi Ferenc értékelése: Nagyon nagy boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy én lehettem ezeknek a gyerekeknek az edzője. Mivel azt mondják, hogy csak a szépre és jóra emlékezünk, én sem szeretnék máshogy tenni. Csodás 5 évet töltöttünk együtt a rengeteg küzdelem, nehézség, változás, kompromisszum ellenére. Hatalmas élményekben és felemelő pillanatokban volt részünk. Nagyon sokat kaptam a gyerekektől és bízom benne, hogy én is tudtam olyan dolgokat adni nekik, ami segítségükre lesz az életben. Lehetett volna jobban csinálni? Biztosan. Lehettünk volna eredményesebbek? Meggyőződésem. Viszont reálisan kell nézni a dolgokat. Fantasztikus, hogy hová jutottunk el a kezdetektől, mert megdolgoztunk érte, de igen keményen. A befektetett munkának pedig az lett az eredménye, hogy mindig a legnehezebb helyzetekben, szituációkban voltunk a legjobbak, mert ilyen az élet, ha teszel a sorsodért, siker koronázza erőfeszítéseidet és győztes leszel. Lehet, hogy nem nyertünk bajnoki címeket és nem a mi voltunk a legjobb csapat, de hogy nem cserélném el másikra azt biztosan állíthatom!

Teher nélkül, felszabadultan, de nem feladva megyünk Sopronba, ahol jól szeretnénk érezni magunkat és megünnepelni az elmúlt 5 évet.