U14: Mit sem ér a győzelem, ha nem hivatalos

Két ugyan megérdemelt, de a létszámunk miatt sajnos érvénytelen győzelemmel folytattuk a szezont.

Nemzeti Fiú Regionális Serdülő Bajnokság, Területi Alapszakasz, 2. Forduló

BKG-Príma KA - ELITE Basket  54-73 (hivatalos eredmény 2-0)

Újpest MT/B - ELITE Basket  24-106 (hivatalos eredmény 2-0)

Simon Nándor vezetőedző: "Mint minden csapat életében, fontos a közösség és a hangulat. A fiatalok egyre jobban érzik magukat edzéseken, egyre jobban alkalmazkodnak és javul az edzés morál is. Most úgy látom, hogy az idei év sokkal inkább arról szól, hogy fejlődjünk, mintsem arról, hogy győzzünk. Sajnálatos, mert ennek a két dolognak kéz a kézben kellene járnia. Ez azért fontos mert a csapat életét nagyban az eredményesség is meghatározza. Szeretnék végre olyan csapattal kiállni, ahol már van tét, így abban a környezetben is megismerném a sportolók mentalitását."

Stáb: