U14: Megérdemelt kettős győzelem Serdülőinktől

U14: Megérdemelt kettős győzelem Serdülőinktől

Egy viszonylag sima, valamint egy rendkívül küzdős mérkőzésen 27 pontos hátrányból fordítva jött össze a hétvégi kettős győzelem.

Nemzeti Fiú Regionális Serdülő Bajnokság, Területi Alapszakasz, 4. Forduló

ELITE Basket – Radobasket/B  111-63

Első mérkőzésünket nagyszerű sebességgel kezdtük és végig ezt tartva magabiztos győzelmet sikerült aratnunk.

ELITE Basket – BKG-Veresehgyháza  87-85

A két mérkőzés között szinte mindenki hazament és ez meg is látszott, ahogy a mérkőzésünket kezdtük. Rossz passzok, sok labdavezetési hiba és kihagyott ziccerek. A 25. Percben 43-70 volt az állás az ellenfél javára. Az utolsó negyed kezdetére egy kicsit beljebb tudtunk jönni (58-76). A fiaink bekeményítettek a védekezésen, extra gyorsindításokat csináltak és az utolsó negyedben rádobott kosarak zömét sikeresítették. Így jöttünk fel és vettük át a vezetést az utolsó percben 86-85. 40mp volt hátra, amikor egy dobás közbeni faultot fújtak a javunkra és dobhattunk két büntetőt. Ám ekkor az ellenfél edzője durván fejezte ki magát a játékvezetők felé, ezáltal kiállították és így ért véget a mérkőzés.

Tóth András vezetőedző: Borzasztó büszke vagyok a fiúkra, amit ma csináltak az lenyűgöző volt. Egy percig sem adták fel a mérkőzést. Küzdöttek végig, harcoltak egymásért, vetődtek minden szabad labdára és a szívüket, lelküket kitették, hogy a mérkőzést megnyerjék.

Stáb: